Versek
-
Pusztít a gyenge
Ha pusztít a gyenge,
Rohan arccal hátra,
Megágyazott nyomorúságba,
Válaszra méltatva, a csodát!Azt se látva mi a csodát!
Ámulva, ujjongva, máshol, máshova!
Talán ha van, kamera.Felvesz, zörej, tompán
Mégis mordul,
Mikor bent vihar dúl!Arcok arccal porban.
Harcokat harcokkal járván,
Járvány mely fertőz,
Lopózni gyáván.Módja az újnak, gyalogosan,
Vagy mászván, sárba, dagonyázva,
Jobbat nem látván. Élet sors,
Vagy csak mozgás, melyet okoz az ok.
Csakhogy hova, mit senki se tud. -
Szavak, ha nem hatnak
Sorolom szavakat mik vannak, mik azok ha bánthatnak,
Mondom azokat, nekik is, bátrak,
Várok, célt nem találnak.Sorolom újra, mondom másodjára, szépen lassan,
Hátha, most ott vagy,
Várom, rád várok, vágyom amint látod,
Hallod mit mondok?Szavakat mondok, szebben, most-már jobban,
Általuk értjük egymást, most-már jobban.
Mondod a magadét, hallom amit mondasz,
Értékük nálam, a porban, mocsokban van.Sorolok szavakat, egyre hangosabban,
értetlen szemek közt, arcom lángban van.
Látom, ahogy látod, mit mondtam, kárhozatot hoz. -
Az elme gazdagsága
Van a nyomor amiből út vezet,
kifele, bátortalan léptekkel, puhatolva,
magányban, átláthatatlan homályban.
Sűrű köd, mely est, leszáll,
kontár, kongatja a kondért,
Itt út nem vezet, lelked mélye,
Szól, hogy vagyok, itt vagyok.
Hat-hatós, szavakon lovagol a patás,
Gonosz mostohák szaván, nyomort lát,
melyet gyomor nem emészt,
melyet csak a vak lát.Melyet a mámor kísér,
melyért gyermek ki fizet,
Ki, mikor vért áldoz, csontot roppant, jutalmul tockost kap.
Ki az a gazda, kinek hatalma,
magasabb a Mindennél?
Ki az elme, mely elnyom,
mindent mi nem öt dicsér? -
Az agyban
Ha ott, ha voltál már,
Hinnéd, ha valaha
Magasba gondolva
Gondolatok távolban,
Vágyok a vagyba,
látogat hontalan,
Otthonban.
Váratott időben,
Időnek tengerében
Várom, hol van? -
Levél a tegnapnak!
Hello régmúlt emlékek, melyek tegnap homályába vesztek. Bár sokan vagytok és sokat bántottatok, szeretném ha tudnátok, Megbocsájtok, Megbocsájtom, hogy sokszor megcsaltatok, sokszor cserben hagytatok, sokszor a magányba taszítottatok és rengeteg álmatlan éjszakát okoztatok.
Sokszor volt olyan, hogy olyasmiért bántottatok, ami nem vagyok és rengetegszer hagytátok magatokat befolyásolni, tudva vagy nem tudva, milyen leszek ma.
Ti kik ott álltok és mások által láttok bárgyú otthontalanságban, nem lássátok, hogy ti magatok vagytok az óriások nini mégis töpörödött, megalkuvó öregember, keserűséggel éltek, minden nap lenyelitek mérgetek és mást okoltok érte.
-
Jegyzet a Mának
Bár nem ismerlek, bár megfogni se tudlak, bár látni is csak épphogy… mégis várom a veled valót, várom a találkozást, várom, hogy te láss, ahogy más soha.
Vártomba soká jött az otromba, gondolat hogy már elmúltál. Mert mindig illékony voltál. Mert az itt, a most, a mában… már elmúlt, csak emlék, de mégis látni, merre, hova? és már tova.
Oly sokáig várni, hogy meg feledkezni rólad, hogy elfeledni, hogy megragadni, nem soha, soha nem lehet, de árnyad mindig ott lebeg. Te ki menetelsz, előre, mindent félretéve, bátran, magányosan, mégis szilajon, mint meg-annyian ezen a talajon, otthontalanként mégis házban, emberként mégis alaktalan. Nyomtalan.
-
Emlék a Holnapnak
Ha tudnám veled hányadán állok, talán nem kellene íj módot találnók.
Bugyuta kis álmok melyeket magam előtt látok, amúgy vágyott kicsit se vásott fülemben kis hangként szomorkás dallamként suttog a várt, mély, kevésbé sem homály. Kis test, mely veled válhat óriássá, apró bolha mely ugorhat magasba, rád ma várok. Rálátok vajmi kevést, milyen lehetsz, bár sántán közeledvén, szorulva, szívvel állok sötétet látok, tétova léptem, egyet előre, már látok, dereng homályban hajadnak szála, mely után lépten, nyomon vagyok. Másokat én nem tudok, magam ritmusa, így rigmus, tétova szóval szólít, sose legyél te magány! Múltnak megbocsájtván súlyos terheit hordván, Mának izgalmán, téged látván, szólítalak egy néven, bizakodván te vagy szolgám?
-
Hol vagy?
Villog bennem az élet, Halkan suttogva várva, Várja, hogy hallják mit mond, Hova vezet, mit tud.
Pislákol bennem a bágyadt, Vakon tapogatózva a Pirkadat. Félhomály, tágas öntöttvas oltár. Mely áldozatot várva-vár.
Lelked lelkem mélyére nyúl, Megérint és felemel, magasba. Szédülve nézem mi alattam, Mit hagyott utánam. Hol vagy?
-
Változások_korába
Mindennapok fogságába, technológiák zúgásában, vágyom, a jobbat, milliók fogságban.
Mindig a szebb, mindig a jobb, a várakozás mindig nagyobb, vágyom a jobbat, milliók fogságban.
Már megtörtént, változás bent van Házban, várja a jobbat, várja a szebbet, ö maga fogságban.
Mostoha korok, régmúlt szava, változás a Házad, mostoha, várom a jobbat, vágyom a szebbet, szemem csillogásban, fogságban.
Meddig várom, fejlődj te lomha, vagyonokat hordó, hordozható? várja a jobbat, agyamnak homálya, ki van most fogságba?
-
Hello.
Dömpingszerű gondok, melyek gondolatok Tarolnak, homályban, fátyolba. Megmaradásban, Álmomban.
Jó Reggelt, miként minden felkelt, A mának, nincs már helye ágynak. Fáradt testnek, más fészket leltek, Az elmúlásban.
Kivénhedt vének, már ágyak megvetések, Jó Reggelt ágya gondolataimnak. Fiatal szív mely dobog, ha kő, Mában mit teszek, vágyak, mit eszek!?
Jó Reggelt Szerelmem, Itt vagyok várlak, Téged én megvárlak.
-
Húsz December
Miért jutott eszedbe? Kellett? Rohant és én nem láttam Elhiszed? te ezt elhiszed? Árnyékod mélyen kapar. Sebként vérzik éjként sötétlik Már várom, majd egyszer Mind el fog folyni.
Folyt csak fojtogat Álmot álmodom, látok. látom és láthatom, arcod Arcodat akarom, vakarom Hátam ha akarom, arcal a falhoz Állok sarkon fordul. Sors Fordulok vele, fordulj te is! Várok, várok és várok Már csak pusztít belül Rág a méreg patkánya Parasztok leszármazottja Harcosok árnyéka Zenészek húrja Dobja magassága Csalafinta nyavalygása Várok, várlak! …Várjalak?